Angyal 1/10
És ott álltunk egy hófehér szoba kellős közepén, egymás karjaiba. Tudtuk, hogy már csak perceink vannak hátra. Hogy percek kérdése és elfelejtem örökre. De nem érdekelt minket. Csak együtt akartunk lenni amíg lehet. Várjunk csak! Az ajtót csak az igaz szerelmeddel tudod kinyitni...
- Erik! Mondjuk el apádnak hogy ki tudtuk nyitni az ajtót. Együtt. Akkor talán nem kell elfelejtetned velem mindent.
- Igazad van Beka! Induljunk! Minél előbb annál jobb!
Rikk apukája, Laci bá', ahogy mindenki hívja, alapjába véve jó fej. Gyerekkorom óta ismerem. Nem szereti ha magázzák. Nagyon fiatalos de szigorú is tud lenni. Emlékszem mikor még kicsik voltunk. Nagyon meleg nyár volt. 9 évesek lehettünk. A szüleink nem engedték, hogy fürödjünk a tóban a ház mellett, mert úgy gondolták veszélyes. A házban játszottunk, vizipisztollyal locsoltuk egymást. De még úgy is nagyon melegünk volt. Bianka előállt azzal az ötlettel, hogy fürödjünk a tóban. Először nem helyeseltem az öteletet mert féltem hogy anyuék megtudják, de mivel mind a ketten szerették volna így én is belementem. Mindenki fürdőruhába volt. Így beleugrottunk. Szerencsére tudtunk úszni. Nagyon jól éreztük magunkat.. míg Erik és az én szüleim értünk nem jöttek. Elfeledkeztünk az időről. Nagyon leszidtak minket 2 hétig szobafogságban voltunk és Bianka szüleit is felhívták, akik csak jót nevettek a dolgon. De mi Erikkel 2 hétig nem találkozhattunk se egymással, se a barátainkkal, se Biankával.
Amikor odaértük, Laci bá' kint ült a teraszon a dohányzó asztalnál, teát ivott és a cigarettáját szívta. Meglepődött amikor meglátott minket. Én nagyon ideges voltam. Féltem hogy mit szól majd ha megtudja, de Erik határozottabbnak és bátrabbnak tűnt.
- Sziasztok! - köszönt elsőként Laci bá'
- Jó estét.
- Apa! Nagyon fontos dologban szeretnénk kérdezni tőled!
- Ki tudtuk nyitni az ajtót! - nem tudom honnan jött a bátorságom, de hirtelen nagyon határozott lettem. Már nem féltem! Legalábbis azt hittem.
- Te elvitted oda? - a szavait Erikhez intézte. Nagyon csúnyán nézett és a hangját is felemelte.
- Igen! De nem érted a lényegét? KI TUDTUK NYITNI AZ AJTÓT!!! Apu ez nagyon sokat jelent! Hát nem érted! Csak az igaz szerelmeddel lehet kinyitni az ajtót!
- Ez nem változtat a tényen, hogy elvitted az angyalok főhadiszállására!
- De igenis változtat!
- Ne vitatkozz velem! Most azonnal feledtess el vele mindent!
- Mért teszi ezt velünk? - a szavak hurrikánként törtek elő belőlem. Már én is kiabáltam, pedig nem akartam! Nem tegeztem! Az nem ment volna most, ebben a helyzetben!- Engem nem bír? Mért nem veszi észre hogy szeretjük egymást?! Komolyan nem értem! Miért nem mondja meg?
- Rebeka, ezt te nem értheted!
- De igen! Értem én! Nem vagyok hülye! Sok minden elrontottam már az életben és nem vagyok tökéletes, de egy valamiben biztos vagyok! Szeretem a fiát! Mindig is szerettem, de most elveszítem teljesen! És ez a legrosszabb! Nem tudom mi rosszat csináltam ami miatt ennyi pofont kapok az élettől de már nagyon unom!
- Nagyon sajnálom Rebeka, de muszáj... - Laci bá' már nem kiabált. Én már sírtam.. Erik pedig próbálta visszatartani a könnyeit!
- 10 percet kérünk még együtt! Kérlek, apa!
- 10 perc. De nem több! - Azzal bement a házba és bevágta maga mögött az ajtót!
A mellkasomon egyre nagyobb volt a nyomás, egyre nehezebben vettem a levegőt. Rikk kézen fogott és leültünk.
- Ne haragudj! Annyira sajnálom! Nem akartalak Téged is így belekeverni! Nem akarlak elveszíteni!
- Nem harakszom! Csak örülök, hogy , még ha csak egy kis ideig is, de az enyém voltál! - szorosan megölel. Érzem, ahogy a pólóm átnedvesedik a vállamon. Az Ő könnyei!
- Ígérj meg valamit! - kérem még utoljára! - A naplóm. Abból ne törölj ki semmit! Csak az az emlékem legyen rólad!
- Megígérem! - utoljára még megölel, az arcomra nyom egy puszit, azt mondja nagyon szeret és, hogy sajnálja. Aztán mélyen a szemembe néz. Ohh... azoknak a szemeknek a barnasága.. amitől az ember kapható lesz minden marhaságra.. És aztán..elsötétül minden..
