Angyal 1/7
Autóba ültem és elmentem a nagyihoz. Út közben gondolkoztam. Mi van ha beleegyezek a költözésbe? Akkor elmegyünk innen és lehet... mondom LEHET, hogy jó életet is élhetnék.. De.. akkor itt kellene hagynom a régi barátaimat.. és Eriket. Csak most lett az enyém. Nem veszíthetem el. Nem lehet. Viszont a szüleimet nagyon megbánthattam ezzel a kis előadásommal. De nem érdekel! Ha el akarnak menni menjenek. Valami nedveset éreztem a mellkasomon. Sírtam. De ez nem egyszerű sírás volt. Ez az a fajta sírás ami lemossa a szemfestéket. Ezek igazi könnyek. Csak ekkor eszméltem rá, hogy nagyon messze járok a nagymamám házától. A város másik végén.
Megcsörrent a telefonom. Bianka volt az.
- Sziia. - szóltam bele a telefonba, és reméltem, hogy a hangom nem remeg annyira..
- Beka! - a hangja egyszerre megkönnyebbűlt és mérges egyszerre - Hol vagy? Voltam nálatok anyukád azt mondta, összevesztetek és elmentél. Hívtam a nagyidat is, de azt mondta, hogy nem vagy ott.
- El akarnak költözni. - és akkor sírás előtört belőlem!
- Micsoda? Hova?
- Sopronba.
- Úristen, Beka! Mért nem mondtad hamarabb? Merre vagy?
- A régi sulinknál.
- Várj meg ott. Odamegyek!
- Rendben. Szia
- Szia.
Alig telt el 10 perc, mikor Bianka leparkolt az autóm előtt. Átültem az Ő autójába. Amikor meglátta, a könnyeket az arcomon megölelt.
- Félek, Bia! - mondtam szinte könyörögve.
- Dehát mitől Beka? Nem fogsz elköltözni! Csak megértik a szüleid is! Ha pedig mégsem... - elhallgatott, aztán így folytatta - majd meglátogatjuk egymást sokszor! Hidd el ez nem kockáztatja a barátságunkat!
Mindeketten sírtunk! A barátságunk nagyon erős. Igen. De én nem fogok elköltözni az ország másik végébe. Majd... majd mondom anyuéknak, hogy odaköltözök a nagyihoz! Két óra hosszát beszélgettünk Biankával a kocsiban! Mikor visszaültem a saját autómba, észrevettem, hogy otthagytam a telefonomat. 8 nem fogadott hívás. 4 az otthoniról, 2 a nagyitól és 2 Eriktől. Éés megint csörög. Erik az.
- Szia.
- Beka! Istenem úgy aggódtam érted! Jól vagy? - hangja meglepett volt, mintha nem számított volna rá, hogy felveszem a telefont.
- Igen, jól vagyok. Itt vagyok a régi iskolánál, nem soká indulok a nagyihoz!
- Minden rendben? Hívtam az otthoni számotokat. Anyukád vette fel és azt mondta, hogy nem tudja hol vagy. Összevesztetek, ideges voltál, összepakoltad a ruháidat és elmentél. A telefont se vetted fel.
- Igen. Eljöttem. Nagyon összevesztünk. De majd holnap személyesen elmondom mi volt. Nagyon felzaklatott.
- Nyugodj meg! Tudod hogy én mindig itt leszek ha Bármi baj van!
- Tudom.Köszönöm.
- Ez természetes.
- Ma ott alszom a nagyinál. Holnap megpróbálom megbeszélni ezt a dolgot a szüleimmel és utána felhívlak.
- Figyelj Beka. Nem tudnánk ma a házban találkozni? Vagy ott aludni? Valami nagyon fontosat kell mondanom!
- Fontosat? Valami baj van?
- Majd személyesen elmondom én is!
- Oké. Figyelj akkor elviszem a cuccom és megyek. Majd felhívlak!
- Rendben. Szia.
- Szia.
Miután letettem a telefont nagyon aggódtam. Azt mondta fontos. És tényleg az lehet mert nem várhat holnapig. Gyorsan elmentem a nagymamámhoz, aki már a teraszon várt engem! Már rég besötétedett. A hintaszékében ült, ami már vagy 50 éves. Még az anyukájáé volt. Nagyon szereti. Rejtvényt fejtett, amikor odaértem hozzá.
- Szia nagyi. - Köszöntem, de a hangom ugyanolyan gyenge volt mint én. - Ne haragudj, hogy nem hívtalak vissza. Mikor megláttam hogy kerestél egyből idejöttem. - De ő nem szólt semmit csak felállt és megölelt.
- Semmi baj, kicsikém. Az anyád mindent elmesélt. Mondta, hogy el akarnak költözni de te nem szeretnél. És, hogy azt mondtad nekik, hogy őket csak a pénz érdekli és te nem.
- Nézd. Én nem akartam ezt mondani. Egyszerűen kicsúszott a számon. Nagyon rosszul ért ez a költözős dolog és az indulataim vezéreltek. De tudod én tényleg így érzem.
- Nekem nem kell magyarázkodnod, Rebeka! Én hiszek neked. Tudom, milyenek a szüleid. Tudom, hogy mióta ilyen jól keresnek azóta kicsit elfeledkeztek rólad és csak a munkájukra gondolnak.
- Hát... igen.
- Remélem tudod, hogy nálam mindig lesz hely számodra?
- Persze. Köszönöm. Nos akkor a ma éjszakát itt tölteném. De még el kell mennem egy kicsit Erikkel a házunkba.
- Tudod merre van a szobád. - mondta nagyi mosolyogva.
- Igen, tudom. - Felvittem a táskáimat, adtam egy puszit a mamám arcára és elmentem Erikhez.
