Angyal folytatás.(2.rész)
Másnap késő délután találkoztunk. Hatkor jött értem és elmentünk a ,, mi helyünkre ". Ez egy régi ház a város végén, amit nem építettek fel teljesen. Csak a váz és néhány fal van kész. Senki nem jár oda, rajtunk kívül. Ott senki nem zavar minket, nyugodtan tudonk beszélgetni. Egyszer, még kiskorunkban, mikor rátaláltunk, kitakarítottuk és berendeztük. Elhoztuk a játékainkat, egy matracot, szőnyeget. Később, mikor már nagyobbak voltunk, megkerestük azt az embert, akinek a neve az ajtóra volt írva. Egy bizonyos Tóth Tibor. Bizonyára neki építették volna, csak nem lett kész. Megnéztük a helyi telefonkönyvet. Jó pár Tóth Tiborral beszéltünk mire megtaláltuk. Nagyon rendes volt velünk. Elhívott az új házába és megkérdeztük, hogy havonta párszor elmehetünk-e oda. Megengedte. És azóta csak hárman jártunk ott. Bianka, Erik és én.
- Nos - kezdte Rikk - azért hívtalak el, hogy tanácsot kérjek.
- Húha... nem hangzik valami jól..
- Összevesztünk Dinával. Nagyon, és nem tudom mit csináljak.
- Mi történt? - Kérdezem aggódó arccal, de magamban valami mást gondolok..
- Emlékszel a régi barátjára, Szabira? - bólinzok. - Hát, megint beszélnek és mondta Dinának, hogy még szereti. - Lesüti a szemét. Látszik, hogy nagyon bántja a dolog.
- És Dina mit mondott neki? Ő is szereti? - Kérlek! Kérlek! Kérlek! Kérlek!
- De tapintatlan és önző vagy Beka! Magadnak akarod Eriket, mikörben ő szenved? - Ajjajj... megszólalt a lelkiismeretem..
- Azt, hogy nem tudja de van egy olyan érzésem, hogy igen! - válaszolt Erik.
- És miért veszekedtetek? Mert eddig úgy hangzik, mintha megbeszéltétek volna.
- Mikor ezt megkérdeztem tőle, kiakadt, hogy én nem bízok benne, és, hogy.. - elakadt a hangja. Kezdek komolyan aggódni. Nem szeretem így látni őt! - így nincs értelme... folytatni.
- És akkor most... - nem merem befejezni a mondatot. Tudom, hogy az nagyon fájna neki.
- Igen. Vége. És szerintem most visszamegy Szabihoz!
- Tudom, hogy hülyeség ilyet kérdezni, de, hogy viseled? - elmosolyodik.
- Hát... gyakorlatilag egész jól. Elméletileg... teljesen padlón vagyok, és úgy érzem ennél nincs már lejjebb! - Annyira tisztelem ezért, hogy kívül senki nem látja meg rajta ha valami bántja. - És... te, hogy vagy? Látom, hogy valami nyomja a lelked! - Hát igen. Ez nekem nem megy valami jól.
- Jól vagyok! - felhúzza egyik szemöldökét - Tényleg! Komolyan! Minden Oké!
- Csak?
- Csak van egy fiú.. - elmosolyodik - nagyon tetszik, de.. van barátnője, vagyis.. volt. Nem rég lett vége, de Ő még szereti.. és én nem..
- Akarsz tapintatlan lenni! - fejezi be a mondatomat felsóhajtva. - Ez a legrosszabb az egészben. A reménytelen szerelem tönkreteszi az embert. És... megkérdezhetem, hogy hívják? - Most erre mit mondjak? Nem mondhatom el neki, hogy Ő az. Hogy mindvégig róla beszéltem!
- Öö... nem válthatnánk témát?
