LIV 1.rész
LIV
Gyönyörű, napsütéses májusi délután volt. Olívia dühösen rontott be a szobájába, annak ajtaját pedig becsapta. Robin - a lány barátja - utána szaladt. Liv épp a kedvenc dalát játszotta zongorán. A fiú az ajtóban nézte Őt. Mikor meglátta kiabálni kezdett vele:
- Miért nem mondtad el?
- El akartam mondani csak..
- Csak mi? El se köszöntél volna! Csak simán lelépsz!
- Dehogy. Liv. - a lány sírt. - Nézz a szemembe! El akartam mondani, de nem tudtam, hogyan mondjam el! Olyan nehéz lesz itt hagyni téged! Nem akartam, hogy így tudd meg! Sajnálom!
- Ezzel egy kicsit elkéstél!
- Tudom.
- És... hova költöztök?
- Tudod meséltem neked arról a középiskoláról ahova jelentkeztem Angliába.
- Igen?!
- Felvettek. Akkor nem gondoltam volna, hogy bejutok... De sikerült és anyu azt mondta, hogy odaköltözünk. Azért, hogy könnyebben be tudjak járni a suliba.
- Értem. - Sóhajtott Olívia - És mikor akartad közölni velem?
- Minél hamarabb.
- És akkor most mi lesz? Kettőnkkel?
- Hát.. Csak félévente jövünk haza a családommal... Két lehetőségünk van... Vagy távkapcsolat... Vagy
- Vége - Vágott közbe a lány.
Liv nagyon haragudott Robinra. De tudta, hogy most mindennek vége. Nem hisz a távkapcsolatban, mert akkor bármi megtörténhet. Sokan hihetik azt, hogy nem bízik a fiúban, de ez nem így van! Az életét is rábízta volna, de a többi lányban nem bízik.
- Nézd Robin! - folytatta végül. - Én szeretlek, és bízok benned, nehogy félreértsd, de én nem bízok a távkapcsolatokban.
- Akkor vége? - kérdezte a fiú könnyes szemmel.
- Lehet, hogy így jobb lenne mindkettőnknek. Nem lesz könnyű! Nagyon nehéz lesz, de muszáj elviselnünk!
- Jó! De egy valamit tudnod kell! Szeretni foglak! Talán örökké. Talán csak hosszú évekig. Nagyon mély nyomot hagytál bennem!
- Szeretlek.
- Én is Téged!
- Én jobban.
- De én örökké.
