Máté
Senki sem tehet arról, hova születik. Gazdag, jómódú családba, vagy egy olyan helyre, ahol napról-napra kell élniük. Olyan szülőkhöz, akik imádják Őt és egymást is, vagy olyanokhoz akik mindig marják egymást. De sajnos olyan is van, aki nevelőintézetbe kerül, valamilyen oknál fogva. Nem rég megismertem egy kisfiút, akinek hatalmas, de szomorú, zöld szemei vannak. Aki nagyon eleven és néha undok, de hatalmas szíve van. Máté egy nagyon titokzatos gyerek. Még csak 11 éves, de már nagyon sok mindenen ment keresztül. Ő egyike azon gyerekeknek, akikkel nem foglalkoznak a szüleik. Nevelőintézetben él, a 14 éves testvérével, Márkkal együtt. Máté az első pillanattól kezdve nagyon szimpatikus volt számomra, mert láttam rajta, milyen vidám és boldog. Sajnos az első benyomásom teljes mértékben tévedett! Miután beszélgettünk, rájöttem, hogy a kemény, vagány külső egy érzékeny, szeretethiányos kisfiút takar, aki boldog szeretne lenni, de már nem mer remélni! A beszélgetésünk első 2 perce után a szívembe zártam Őt! Mátéról nem sokat lehet tudni! Ő „csak” egy kisfiú, aki imád játszani; akit a mostohaapja megtanított horgászni és aki haza akar menni Pestre! Ő az, aki megmondja neked az igazat, még ha sért is. De ezekkel ellentétben, Ő az is, aki nem szeret magáról, a szüleiről és az életéről beszélni. Ő az, akitől én is sokat tanultam, és akiről, 2 nap ismeretség után, azt mondom, hogy soha nem fogok elfelejteni! Később több mindent megtudtam Mátéról! 6 testvére van, abból 2 lány. 3-an élnek a Diákotthonban! Imádtam hallgatni, ahogy Márkról, a legfiatalabb bátyjáról beszél! Olyankor a hangja tele volt élettel, tisztelettel, szeretettel és csodálattal! Azt is elmondta, hogy régen az egyik nővére úgy megverte, hogy bekékült és bedagadt a szeme! Hogy nem szereti a tojásos rántottát! Nagyon szoros kapcsolatba kerültünk. Pénteken ebéd után ért véget a tábor. Mindenki összepakolt és jöttek érte. Még az asztalnál ültem amikor Máté hátulról átölelt és elköszönt. Mondtam neki, hogy várjon meg, mert lekísérem. Közbe bementem Zsoltikáékkal egy ping-pong meccsre. Amikor kimentem kerestem Mátét, de már elment. Mondták, hogy keresett, de a gyámja -aki egyébként a diákotthon vezetőjének a felesége - siettette és így nem tudott elbúcsúzni tőlem. Nagyon szomorú voltam emiatt. Egész délután azt a csuklószorítót szorongattam, amit tőle kaptam. Délután, mikor már az összes gyerek elment, Vivivel kicsit lepihentünk. Ő elaludt, de én nem tudtam. Egyszer csak hallom, hogy nyílik az ajtó, mondom biztos Anka nővér az. Felülök és látom hogy Máté az! Felugrottam és örömömbe úgy felkaptam hogy én is meglepődtem. Letettem és megláttam, hogy Máté sír. Kérdeztem mi a baj, mire ő csak ennyit felelt: 'Hiányoztok!' Nagyon jól esett, hogy ezért visszajött hozzánk! Nagyon megszerettem őt, és nagyon jó barátom lett! Utána elment. Kisétált a templom ajtaján.. és ki tudja mikor látom őt újra. Éjszaka miután nagynehezen elaludtam.... fél 2kor felébredtem és kimentem a folyosó végére és megálltam annak a szobának az ajtaja előtt ahol Mátéék aludtak. Amikor meg jöttünk haza a vonaton, Debrecentől Miklósig sírtam. Nagyon hiányzol Máté! Örülök, hogy megismerhettelek! Legkésőbb jövőre találkozunk! ♥
